Baccarat

Bevezetés
A Baccarat áll a legközelebb egy pénzfeldobáshoz az online kaszinókban. Mind a játékosra, mind a bankárra tett téteknek kb. 1% a házelőnye. A lejátszási feltételek teljesítésébe azonban ritkán számít bele. Ennek nem elsősorban az alacsony házelőny az oka, hanem az, hogy engedélyezett mind a játékosra, mind a bankárra azonos tétet rakni, és ez nagyon lecsökkenti a szórást (az esetek nagy részében egyik tétünk nyer, a másik veszít, és gyakorlatilag minimális kockázatot futunk). Az ilyen játékokra "games, where low risk wagers are possible" néven szoktak hivatkozni a Terms & Conditions-ben, és kizárják a wagerből.
Szabályok
A Baccarat lényege, hogy előre meg kell tippelnünk, hogy az adott leosztást a játékos vagy a bankár nyeri.
Miután megtettük tétünket, sok teendőnk már nincs, előre rögzített szabályok alapján folyik a játék.
Mind a Játékos (Player), mind a bankár (Banker) két lapot kap. A két kártya értékét össze kell adni. Lapunk ennek az összegnek az egyesek helyén álló számjegye. Pl. egy 6-os és egy 9-es esetén 5 (összeg = 15).
Az Ász 1-et, a T,J,Q,K pedig 0-t ér, a többi lap értéke értelemszerű.
Ezután mind a játékos, mind a bankár kaphat harmadik lapot, előre meghatározott, viszonylag bonyolult szabályok szerint, amiket azonban gyakorlatilag fölösleges ismernünk, hiszen nem tudunk beleavatkozni a játék menetébe. Annyit azért tudnunk kell, hogy ha valamelyik félnek 8 vagy 9 értékű lapja van, akkor a játék 2-2 kártya után véget ér. Ezeket a lapokat Natural-nek hívják.
Az a fél nyer, amelyiknek végül magasabb értékű lapja van.
Egy kis matematika
| Házelőny | 1 pakli | 4-8 pakli |
|---|---|---|
| Player | 1.29% | ~1.24% |
| Banker | 1.01% | ~1.06% |
| Tie | 14% | 14% |
A Baccarat szórása körülbelül 0.93, alacsonyabb a Roulette-énél is. Ez a viszonylag gyakran előforduló döntetlenekből adódik (a Pai Gow Poker szórása még ennél is alacsonyabb, a gyakoribb döntetlenek miatt).
Stratégia
A rutinos olvasó már a fenti táblázatból kitalálhatja az optimális stratégiát. Minthogy a Bankárra tett téteknek alacsonyabb a házelőnye, fogadjunk a Bankárra! Ilyen egyszerű. Miután megtettük a tétünket, semmi egyéb dolgunk nincs, mint megvárni a kártyákat, hogy lássuk, nyertünk-e.

